A Heves Megyei Fenyőliget Egyesített Szociális intézmény 2016. november 1-én általános jogutódlással alakult meg az idősellátás területén több évtizedes tapasztalattal rendelkező négy intézmény integrációjával. 2023.02.28. dátummal az intézmény neve Fenyőliget Integrált Szociális Intézmény Heves Vármegye névre változott.

 
A székhely intézmény:

A Halász kastély 1948-as államosítása után az akkori Népjóléti Minisztérium kapta meg szociális otthon létesítése céljából. A Csányi Idősek Otthona 1949 májusában nyitotta meg kapuit 8 lakóval, majd még ugyan abban a hónapban 25 főre bővült az ellátottak száma.
Fokozatosan hozták rendbe az elhanyagolt termeket 1951-ben már 40 lakója volt az intézetnek, 1955-ben a létszám elérte a 70 főt, 1964-ben a 93 főt.
A zsúfoltságot enyhítette az 1960 évek elején épült gondozási egység ahol 30 lakót helyeztek el 4 ágyas szobákban.
A 1991-től Heves Megyei Önkormányzati Hivatal fenntartásába kerülve megkezdődtek a felújítások a meg lévő épületek korszerűsítése valamint 1994-ben új épületszárny építése melyet 100 m2 –es társalgó kapcsolt össze a „60” - as években épült épülettel. A kastély épületének 1998-ban kezdődött el a rekonstrukciója, valamint környezetének rendezése. 2015-ben a fenntartó a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság pályázat útján, jelentős épület fejlesztéséket hajtott végre. Új kazánház épült, a külső homlokzat, födém szigetelése, valamint nyílászáró csere történt meg.

A Hatvani Telephely:

A Hatvani Idősek Otthona története 1947-re nyúlik vissza. A hatvani otthon főépülete 1904-ben épült. Eredeti funkciója tüdőgondozó volt, 1945-től szociális célokat szolgált. 1978-tól, mint Egyesített Szociális Intézmény működött. Az épületegyüttes a szomszédos magánlakás megvételével, átalakításával bővült a jelenlegire. 1986-ban a munkásszállóból kialakított zagyvaszántói telephely megnyitásával 30 férőhelybővítést hajtottak végre. Mint Egyesített Szociális Intézmény integrálódott az időskorú lakosság területi ellátásával, két idősek klubjával, két gondozási központtal az intézményi ellátáshoz. 1995-től (az intézmény fennállásának 50. évfordulója tiszteletére) a „Szent Kamill” Idősek Otthona nevet viselte. Heves Megye Közgyűlése a „Szent Kamill” Idősek Otthonát (a zagyvaszántói telephelyjel együtt) – tulajdonjog nélkül – 1996. január1-én működésre átvette. Így a Hatvan város alapellátásához tartozó klubok, gondozási központok leváltak az intézményről.

A Vámosgyörki Telephely:

A Vámosgyörki Idősek Otthona a községben lévő Visontai Kovách család nyári rezidenciájában-kastélyában 1948-ban a gyöngyösi Járási Tanács kezdeményezésére 20 fő befogadásával kezdte meg működését. Kezdetben Szeretet Otthon, majd Betegek Otthona néven működött.

1975-ben az épület egy része életveszélyessé vált, lebontásra kerül. A kastély épületét rendszeresen szépítették, javították. 1986-ban fejlesztést végzett a Fenntartó, a Kastély épület mellé 2 db 50 fős pavilon épült meg. A régi és az új épületeket folyosórendszerrel kötötték össze.1988-ban került sor a kastélyépület állag megóvó rekonstrukciójára, födémcseréjére.
1992-ben megépülésre került egy új épület („D”), ahol a földszinten új, modern konyha és kiszolgáló helységek kerültek kialakításra, az emeleten pedig 15 darab kétagyas szoba készült el.
2002-ben a Pavilonok átadása után a Kastély épület is átalakításra került, és a zsúfolt szobák helyett 2, 3 és 4 ágyas szobák lettek kialakítva, illetve megtörtént az épület akadálymentesítése is. A telephely évtizedeken át tartó fejlesztések és átépítések kapcsán nyerte el mai arculatát.

A Zagyvaszántói Telephely:

A Zagyvaszántói Idősek Otthona működését 1986-ban a Hatvani Idősek Otthona telephelyeként kezdte meg, 30 fő befogadásával. Zagyvaszántón egy munkásszállóból kialakított épületben nyertek otthont az ellátottak. 

Weboldalunkon sütiket használunk

A heves-fenyoliget.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.